Videoton - Budapest Honvéd FC U-18 2-1
Hiába játszottunk bátran és tartottuk a labdát az ellenfél térfelén, mégis a hazaiak szereztek előny

Videoton - Budapest Honvéd FC U-16 1-3
Első bajnoki mérkőzése volt az új csapatnak.* Nem játszottunk nagyon jól, voltak hibák, de hogyha u

U17: Tornagyőzelem
Az U19-es korosztály számára kiírt Németh Gyula Emléktornát idén a Bp. Honvéd U17-es csapata nyerte.

Nemzetközi mérkőzések
Csapataink jól szerepelnek a felkészülési mérkőzéseken.* Két alkalommal is sikerült külföldi csapat

Szalai László akadémiai értékelése
Nagyszerű évet zártak az MFA csapatai, de Szalai László igazgató azoknak a neveit is elárulta, akik

Veretlenül befejezni a bajnokságot
Farkas Tibor, a bajnoki címet szerző U16-os akadémia csapat vezetőedzője a mérkőzés után nyilatkozot

U16: Bajnokcsapat!
Újabb bajnokcsapatot ünnepelhetünk.* Az U18, az U17 után, U16-os csapatunk is megnyerte a bajnoks

Lapszemle
Az MFA nyerte meg a III. Puskás-Suzuki kupát* Április első hétvégéjén rendezték Felcsúton a III.

Angolok Kispesten
A Magyar Futball Akadémia elindulása óta elért számos kiemelkedő eredmény már most komoly visszhango

U16: 7 kispesti a válogatottban
A Kispesten folyó kiváló nevelőmunka újabb elismerése.* A napokban 7 játékosunk kapott meghívót a

Szalai: Óriási élmény volt
Parádés játékkal, Puskás Ferenc hírnevéhez illően, a Honvéd nyerte meg a Puskás-Suzuki Kupát,* a dön

Vólent: Négy hét pihenő
Vólent Roland számára rosszul végződött a mai tréning. * A Magyar Futball Akadémia tehetséges labda

Szalai és Herczeg hosszabbított
A mai napon a Bp. Honvéd szerződést hosszabbított a Magyar Futball Akadémia két prominens szakemberé

Felhívás
A Magyar Futball Akadémia 1995-ös és 1996-os születésű tehetséges játékosokat keres.* A felhívás rés

˝Ez a hivatásom˝
Nemcsak a felnőttek, a Magyar Futball Akadémia növendékei is elkezdték a felkészülést a tavaszi szez

U16: Úgy, mint tavaly
Legfiatalabb akadémiai csapatunk lekopírozta előző szezonbeli teljesítményét:* most is százszázaléko

Az U-16-os csapat programjai
Az Akadémia új korosztályának, az U-16-os csapatnak kulturális- és szabadprogramjai a félév során:*<

Egy kis kultúra
Az év elején elkezdett programsorozatunk az "egy kis kultúra" idei utolsó programjával,* egy interak

U16/MFA: Győzelem idegenben
U16-os csapatunk október 3-án bajnoki mérkőzést játszott Székesfehérváron.* A rangadón lassan kényel

MFA: Egy kis kultúra
"Egy kis kultúra" programunk következő állomásához érkeztünk.* Szerdán lehetőségünk volt elvinni ide

U16: Gólözön
A mérkőzés kezdetétől a Honvéd uralta a játékot, végig nyomás alatt tartotta az ellenfél kapuját. Te

Egy kis kultúra...
A Magyar Futball Akadémia növendékei hasznosan töltötték a csütörtök délutánjukat. Közös program ker

Felhívás
A Magyar Futball Akadémia tehetséges játékosokat vár az akadémia a következő korosztályainak ki

Az Akadémia is elkezdte a munkát
A nyár elmúltával akadémiai csapataik életébe is beköszöntött a megszokott feszes napirend. A napi e

Jó rajt
Első bajnokiját játszotta az új akadémiai csapat Az újonnan beköltözött akadémiai korosztály első

Megnyertük a Centenáriumi kupát!
A Magyar Futball Akadémia növendékei a ma esti mérkőzésen Varga Máté góljával 1-0-ra verték a Puskás

Irigység helyett öröm
Orbán Viktor beszéde a Magyar Futball Akadémia épületátadó ünnepségén* 2009. július 15. Jó na

Ünnepélyes megnyitó
Átadták az akadémia új épületszárnyát. Orbán Viktor, Gajda Péter és George F. Hemingway közösen v

Beköltözött az új korosztály
Néhány heti szünet után újra benépesült az akadémia épülete. Tegnap megérkezett az új korosztály.* A

Bajnokcsapat!
A Magyar Futball Akadémia megszerezte történetének második bajnoki aranyát is. A 93-as korosztály az

U16/MFA: Háromgólos siker
Rossz talajú pályán igen fegyelmezett és lelkes ellenféllel találkoztunk, akik szervezett játékkal p

U16/MFA: Zsinórban 20 győzelem
Hamar megszereztük a vezetést, ez megnyugtatta a csapatot.* A mérkőzés további részében is mi diktál

Jelentkezés és információ: 1194 Budapest, Puskás Ferenc u. 1-3. E-mail: szalai.mfa@bhfc.hu
Copyright © Vespresso webdesign 2007-2009, Honvéd FC Kft.KiaFiatSuzukiVolvo