Huszonkétszeres korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
Hatalmas hajrá

Hatalmas hajrá

2019-06-08 18:09

0–2-ről fordított a Honvéd-MFA a Puskás-Suzuki-kupán

Jó iramban kezdődött a Puskás Suzuki-kupa harmadik napjának második mérkőzése, a Budapest Honvéd-MFA–CR Flamengo találkozó. Már a második helyzetben adódott lehetőség a brazil kapu előtt, de Németh Dániel beadása mélyre sikerült, így Bernardo könnyedén hárított. A hatodik és hetedik percben viszont már a rivális előtt adódott lehetőség, Dúzs Gellért két bravúros védést is bemutatott. A 15. percben Sikorszkit buktatták, a szabadrúgást Kovács Dominik a sorfalba lőtte. Rá egy percre megszerezte a vezetést a Flamengo, Joao Pedronak sikerült becsapnia Dúzs Gellért kapust, és 17 méterről talált a bal felső sarokba, majd az első félidő végén tizenegyeshez jutott a Flamengo, melyet Damasceno értékesített (0–2).

A második félidőre nagy elánnal jött ki a Honvéd, a 33. percben szöglet után Buna fejelt a kapu fölé. A 35. percben Kovács Dominik labdáját Csányi középről lőtte a kapuba (1–2). Ez után igazi tűzijáték következett a Honvéd kapuja előtt, és nem csak Dúzs bravúros védéseinek, hanem a szerencsének is köszönhető volt, hogy nem kaptunk gólt.

A 40. percben Farkas Tibor hármas cseréje újabb lendületet adott a csapatnak. Az 54. percben László Dávid remek indítást kapott és nyolc méterről, a kapust érintve juttatta a labdát a kapu bal oldalába (2–2). Mindkét együttes számára hatalmas küzdelem következett, amiből a Honvéd került ki győztesen: László Dávid szögletét Szabó Alex fejelte a brazil kapuba a hosszabbítás negyedik percében és ezzel beállította a végeredményt

Érzelmekben gazdag mérkőzés volt, szerettünk volna legalább döntetlennel fordulni a második félidőre – mondta Farkas Tibor vezetőedző. – A második félidőre átszerveztük a csapatot, amely esélyt adott a győzelemre. A kétgólos hátrány alaposan megnehezítette a dolgunkat, a csapatban azonban volt tartás, fordítani tudtunk, s azt hiszem, ez mindent elmond a srácokról, a mentális erejükről, amiért minden elismerést megérdemelnek.”

A Honvéd így 6 ponttal zárta a csoportkört, s a vasárnapi Flamengo–Hagi mérkőzésen dől el, hogy a Honvéd a harmadik, vagy az ötödik helyért játszhat-e hétfőn.

 

PUSKÁS-SUZUKI-KUPA

B-csoport, 3. forduló

Budapest Honvéd–CR Flamengo 3–2 (0–2)

Felcsút, Puskás pálya

Vezette: Ducsai (Punyi, Berényi)

Gólszerző: Csányi (35.), László D. (54.), Szabó A. (64.), ill. Joao Pedro (18.), Damansceno (30. – tizenegyesből)

Honvéd: Dúzs – Buna, Török (Bocskay 48.), Fazekas, Sikorszki – Csaba D. (Szabó A. 40.), Kovács D., Eördögh, Csányi (Molnár R. 55.), Kocsis D. (László D. 40.), Németh D. (Németh B. 40.)

Vezetőedző: Farkas Tibor

Flamengo: Bernardo – Micael, Campos, Kaiky, Xavier - Richard, Wiverson, Arthur, Ryan - Damasceno, Joao Pedro

Vezetőedző: Ramon Cardoso Lima


(fotó: pfla.hu)


támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 MTK BUDAPEST 29 63
2 BUDAPEST HONVÉD-MFA 28 58
3 DVSC-DLA 29 45
4 FERENCVÁROSI TC 28 39
5 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 28 38
6 PUSKÁS AKADÉMIA FC 28 33
7 ETO FC GYŐR 28 30
8 DVTK 28 17
fotók
Honvéd FC - Taksony (NBIII) Honvéd-MFA - Hódmezővásárhely (NB III.) Honvéd-MFA - Illés Akadémia (U19)
friss hírek
facebook