Huszonkétszeres korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
„A sors akarta”

„A sors akarta”

2019-06-07 16:34

Nem sikerült győzni a Hagi Akadémia ellen

Kissé komótosan kezdett a Real Madriot 1–0-ra verő Budapest Honvéd-MFA U17-es csapata a román Hagi Akadémia ellen a Puskás Suzuki-kupa második napján. Ugyan a 3. percben Németh Barna lőtt a Hagi kapuja fölé, ezután egészen a 16. percig kellett várni a következő lehetőségre, és az sem a mieink előtt adott: a román csapat került helyzetbe, de a labda szerencsére elkerülte a Honvéd kapuját. A 18. percben azonban már nem volt ilyen szerencsés Farkas Tibor csapata, mert Ilie szerzett labdát közvetlenül a kapu előtt, lövését pedig nem tudta hárítani Megyei kapus. A 24. percben a Honvéd újabb helyzetet hagyott ki, Kovács Doma lövése centikkel kerülte el a bal oldali kapufát.

A félidő után is adódtak helyzetek a Hagi kapuja előtt, de sajnos gólt nem sikerült szerezni. Annál eredményesebb volt a román együttes, Muntenau egymás után kétszer is (a 48. és az 50. percben) betalált Megyeri kapujába (0–3). Az 55. percben Németh Dániel találatával szépített a Honvéd, de sajnos több gólt már nem sikerült lőnie Farkas Tibor együttesének.

„Ami az eredményt illeti, természetesen szomorúak vagyunk, de ami a játékot illeti, azt gondolom, hogy sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, mint a csütörtöki napon – mondta Farkas Tibor vezetőedző. – Valahogy a sors azt akarta, hogy ne nyerjük meg ezt a mérkőzést, semmi nem sikerült elöl, az ellenfél kapuja előtt, hátul pedig komoly egyéni hibákat vétettünk. Ez pedig sajnos megpecsételte a sorsunkat.”

A mieink szombaton 15:15 órától a brazil CR Flamengo ellen lépnek pályára.

 

PUSKÁS-SUZUKI-KUPA, B-CSOPORT, 2. FORDULÓ

Budapest Honvéd-MFA–Hagi Akadémia 1–3 (0–1)

Felcsút, Puskás-pálya

Vezette: Molnár A. (Aradi, Kiss B.)

Gólszerző: Németh D. (55.) ill. Ilie (18.), Muntenau (48., 50.)

Honvéd: Megyeri – Földedsi, Szabó A. (Molnár R. 43.), Eördögh (Török 52.), Bocskay – Buna, Fazekas, Kovács, Sikorszki (Csányi 43.) – Németh B. (Németh D. 43.), László D. (Kocsis 54.)

Vezetőedző: Farkas Tibor

(fotó: pfla.hu)

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 MTK BUDAPEST 29 63
2 BUDAPEST HONVÉD-MFA 28 58
3 DVSC-DLA 29 45
4 FERENCVÁROSI TC 28 39
5 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 28 38
6 PUSKÁS AKADÉMIA FC 28 33
7 ETO FC GYŐR 28 30
8 DVTK 28 17
fotók
Honvéd FC - Taksony (NBIII) Honvéd-MFA - Hódmezővásárhely (NB III.) Honvéd-MFA - Illés Akadémia (U19)
friss hírek
facebook