Hússzoros korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
Bajnokcsapat! Bajnokcsapat!

Bajnokcsapat! Bajnokcsapat!

2019-04-25 21:16

Öt korosztályos válogatottal a soraiban lett aranyérmes a Honvéd-MFA U17-es együttese

Ugyan négy forduló még hátravan az U17-es bajnokságból, az MTK otthonában aratott 3–0-ás győzelemmel már eldőlt, senki sem érheti utol Farkas Tibor együttesét, így a 2002-es korosztály az U16-os után az U17-es bajnokságot is megnyerte!

„Nehezen indult a mérkőzés, sőt már előtte is adódtak nehézségek, hiszen az indulás előtt lerobbant a buszunk, ezért háromnegyed órával később kezdődött csak a meccs – kezdte Buna Gábor, az U17-es együttes csapatkapitánya. A busz lerobbanásakor egyébként az U16-os női csapat rögtön felajánlotta a saját részre rendelt járművet, ők pedig a később érkező pótbusszal utaztak a saját találkozójukra. – Az utazási nehézségek ellenére jól kezdtük a mérkőzést, korán vezetést szereztünk, amely után az MTK visszaállt, mi támadtunk, és nem mondom, hogy sima győzelmet arattunk, de nehezebb meccsre számítottunk. A három nullás siker magáért beszél, jól játszottunk, kombinatív futballt mutattunk be, így kell megnyerni egy bajnokságot, ilyen játékkal.”

Buna Gábor hozzátette, noha a szezon elején több botlása is volt az együttesnek, szerencsére nem maradt le a riválisoktól, az idény második felére pedig összekapta magát a brigád, sorra húzta be a meccseket, és ennek is köszönhető a bajnoki aranyérem.

„Összetartó társaság a mieink, mindenki csapatember, és minden találkozóra úgy megyünk ki, hogy nem veszíthetünk, ez mindennek az alapja – folytatta Buna Gábor. – Éppen ezért csapatkapitányként nincs is nagyon nehéz feladatom, nem kell fegyelmezni a többieket, mindenki tudja a dolgát. A motiválással kell foglalkoznom, hogy fenttartsuk a megfelelő szintet, de egyébként mindenki tisztában van a feladatával és megfelelően is végzi ezt el.”

Buna Gábor és társai az előző szezon bajnoki címe után kopaszra vágatták a hajukat, a csapatkapitánytól pedig megtudtuk, most is így tesznek majd, ő például pénteken megy a fodrászhoz, hogy megszabaduljon a hajától. A srácok egyébként az ünneplős fotón fordítva vették fel a mezüket, így a mezszám volt elől, mondván, fontos számukra a szám, hiszen abban játszották végig a szezont, így hozzájuk nőtt a számuk. A 19-es viselő Buna Gábor hozzátette, az előző szezonban is hazavitte emlékbe a mezét és most is így tesz majd.

Ha pedig nem lenne elég a bajnoki diadal, Preisinger Sándor szövetségi edző kihirdette a korosztályos Európa-bajnokságon szereplő nemzeti együttes keretét, s akárcsak a hazai rendezésű elitkörben, ezúttal is öt honvédos szerepel a névsorban: Buna Gábor, Horváth Milán, László Dávid, Megyeri Gábor és Molnár Rajmund.

„Bevallom, miután az elitkörben mindhárom meccset végigjátszottam, számítottam a meghívóra, és örömmel tölt el, hogy számít rám a szakmai stáb – mondta Buna Gábor. – Nagy megtiszteltetés az országot képviselni, mindent beleadunk majd, nincs rajtunk teher, szeretnénk megmutatni, mire vagyunk képesek. Bízom benne, hogy van még néhány gólpassz a tarsolyomban, de remélem, a gólszerzés is összejön majd.”

Buna Gáborra és társaira a bajnoki cím ellenére is vár még néhány feladat a most futó szezonban, elsőként a korosztályos Európa-bajnokság, majd a hagyományos Puskás-Suzuki-kupa, ahol a Honvéd rendszerint jól szokott szerepelni, s bízunk benne, most sem lesz másként. No meg abban, hogy ebből a bajnokcsapatból minél többet mutatkozhatnak majd be a felnőttek között is.

„Fogalmam sincs egyelőre, hogy mi lesz velem két-három év múlva – jegyezte meg Buna Gábor. – Egyelőre a rövid távú célok lebegnek a szemem előtt, az Európa-bajnokság és a Puskás-Suzuki-kupa, ami pedig a távolabbi jövőt illeti, teszem a dolgom, aztán meglátjuk, hogy alakul. Szeretném majd külföldön is kipróbálni magam, de az is nagyon nagy örömet jelentene, ha bemutatkozhatnék a Honvéd felnőttcsapatában, s ott is sikeres lennék.”

 

U17-ES BAJNOKSÁG, 24. FORDULÓ

MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA 0–3 (0–1)

Agárd

Vezette: Farsangi Bálint (Filinger F., Tóth A.)

Gólszerző: Kovács D.

Honvéd: Megyeri – Szabó A. (Eördögh, 68.), Horváth M., Bocskay, Molnár R. (Bónus, 75.), László D. (Kocsis, 63.), Németh B. (Csányi, 75.), Sikorszki, Buna, Fazekas, Kovács D.

Vezetőedző: Farkas Tibor

 

A játékosok mellett Farkas Tibor vezetőedző is a második bajnoki címét ünnepelhette a csapattal, hiszen az előző szezonban is ő volt a 2002-es korosztály mestere, akkor az U16-os bajnokságban hét ponttal végzett az együttes a PFLA gárdája előtt, míg most az U17-esek között négy fordulóval a bajnokság vége előtt 14 ponttal előzi meg a felcsúti riválist, és 17 ponttal a szerdán legyőzött MTK-t.

„Nehezen indult a bajnokság, nem úgy jöttek az eredmények, ahogy elvárható lett volna, de azért szép lassan összeálltunk, hoztuk a megfelelő eredményeket, és az ősz végére már sejteni lehetett, hogy valóra válhatnak a céljaink, márpedig egyértelműen a bajnoki aranyat tűztük ki célul – mondta Farkas Tibor. – Tavaszra játékrendszert is váltottunk, ami testhezállóbb volt a csapatnak, és jó eredményeket is hoztunk. A tavaszi szezonban még veretlenek vagyunk, és igazából csak idő kérdése volt, hogy mikor húzzák meg alattunk a vonalat, ez végül az MTK elleni meccset követően történt meg.”

A győzelmet követően a játékosok az égbe dobálták Farkas Tibort, sőt még arra is figyeltek, hogy ne ejtsék le a szakvezetőt. 

„Ez egy nagyon jó korosztály, duplázni is tudtak, de van még egy nagyon komoly feladatunk, a Puskás-Suzuki-kupa, bár nem lesz könnyű, mert a korosztályos Eb-ről biztos fáradtan térnek vissza a játékosok, de szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni” – tette hozzá Farkas Tibor.

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 MTK BUDAPEST 29 63
2 BUDAPEST HONVÉD-MFA 28 58
3 DVSC-DLA 29 45
4 FERENCVÁROSI TC 28 39
5 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 28 38
6 PUSKÁS AKADÉMIA FC 28 33
7 ETO FC GYŐR 28 30
8 DVTK 28 17
fotók
Honvéd-MFA - Hódmezővásárhely (NB III.) Honvéd-MFA - Illés Akadémia (U19) Honvéd-MFA - Puskás Akadémia FC (U19)
friss hírek
facebook