Hússzoros korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
U17: igazi rangadó, 5 góllal

U17: igazi rangadó, 5 góllal

2019-04-10 09:31

Legyőzte a Honvéd-MFA U17-es csapata a PFLA együttesét

10 vagy „csak” 4 pont lesz a különbség a javunkra a 90 perc után? Vagy marad a 7?

Ez volt a kérdés a szombati Budapest Honvéd-MFA–PFLA U17-es mérkőzés előtt. Nem volt egyszerű a válasz, mivel a dobogó első és második helyezettje találkozott egymással, akadémiánk centerpályáján.

Nem kevesebb mint tíz olyan játékos készült a mérkőzésre, akik szerepet játszottak az U17-es válogatott Eb-kvalifikációjában. A korosztályos nemzeti együttese egyik kapusa, Megyeri Gábor a kispadon foglalt helyet, a többiek, Buna Gábor, László Dávid, Horváth Milán és Molnár Rajmund viszont kezdett, miként az ellenfelünknél, Vaits Marcell, Komáromi György, Kalmár Benedek, Posztobányi Patrik és Hosszú Zétény is a kezdőcsapatban kapott helyet. Így pedig várható volt – és ez be is bizonyosodott –, hogy remek meccset láthatunk.

Az első negyedórában többet birtokolta a labdát a vendégcsapat. A 9. percben Dúzs Gellértnek kellett óriási bravúrral védeni Ominger Gergő lövését. 15 perc elteltével kiegyenlítetté vált a remek iramú találkozó, a 16. percben László Dávid szabadrúgása a felső lécről kipattanva hagyta el a játékteret, ezt követően átvettük a játék irányítását, A 19. percben, gyönyörű támadást vezettünk a jobb oldalon, melynek végén Kovács Dominik középre lőtt labdáját fogta kivetődve László Dávid elől a vendégek válogatott kapusa. A 24. percben Bocskay Bertalan szenzációs emelésével szereztük meg a vezetést, sajnos nem sokáig, mert a 35. percben Kalmár Benedek perdített Dúzs kapujába. A 37. percben Molnár Rajmund, László Dávid összjáték után utóbbi 5 méterről fejelt fölé.

Az 53. percben Dúzsnak kellett nagyot menteni Komáromi György szabadrúgása után. A 65. és a 73. percben született góljainkban válogatottjaink játszották a főszerepet. Az elsőnél Buna Gábor remek indítását lőtte a hálóba László Dávid, a másodiknál pedig Molnár Rajmund pazar csele majd passza után, Szabó Alex mintaszerűen középre lőtt labdáját küldte a léc alá válogatott játékosunk. Fellélegeztünk 3–1-nél, de még nem volt vége, mert a felcsútiak is mindent beleadtak a szépítés érdekében, helyzetek itt, helyzetek ott, végül tizenegyesből Posztobányi Patriknak még sikerült szépíteni, az utolsó percek pedig már mezőnyjátékkal teltek, több gól már nem is esett.

A két csapat a helyezéséhez és erejéhez méltó, igazi rangadót láthattunk, ezért mindkét csapatot maximális dicséret illeti. A kérdésre pedig megkaptuk a választ, 10 ponttal vezetünk, a felcsúti akadémia előtt. 

(M. J.)

 

U17-ES BAJNOKSÁG, 20. FORDULÓ

Budapest Honvéd-MFA–PFLA 3–2 (1–1)

Honvéd-MFA utánpótlásközpont

Vezette: Georgiou Nikosz (Horváth Gy., Karcagi B.)

Gólszerző: Bocskay (24.), László D. (65., 73.), ill. Kalmár (35.), Posztobányi (86. – tizenegyesből)

Honvéd: Dúzs – Buna (Csaba D., 80.), Fazekas, Horváth M, Sikorszki – Szabó A. – Bocskay, Eördögh, (Csányi, 77.), Kovács D. – László D. Molnár R.

Vezetőedző: Farkas Tibor

 

Gólok

24. perc: László Dávid visszapasszolt labdáját egy csel után, Bocskay Bertalan 16 méterről a kapus felett emelte a jobb sarokba. Szenzációs gól volt! 1–0 

35. perc: A jobb oldalról laposan középre passzolt labdát Kalmár Benedek 8 méterről perdítette a kapu jobb oldalába. 1–1

65. perc: Buna Gábor hosszú indítására a védő és László Dávid indult, bár a védő volt előnyösebb helyzetben, csatárunk azonban erőszakosan labdát szerzett, és a kifutó kapus mellett a kapu közepébe gurított. 2–1

73. perc: Molnár Rajmund egy remek csel után passzolt Szabó Alexhez, védőnk az alapvonalról mintaszerűen félmagasan a kapu elé lőtte a labdát, László Dávid pedig az átvétel után 8 méterről bombázott a léc alá. 3–1

86. perc: Nagy kavarodás támadt a kapunk előtt, ahol az egyik védőnk kezére pattant a labda, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. Ezt Posztobányi Patrik laposan a kapu jobb oldalába lőtte. 3–2 

 

Farkas Tibor: – Nagyon jó mérkőzést játszott a két csapat, ez abból is adódott, hogy mind a két együttes győzelemre játszott, ami megadta a játéknak azt a ritmusát, amit sok magyar bajnoki nem ad meg. Mindkét fél bátran felvállalta az előre játékot, és ebből nagyon jó mérkőzés kerekedett. Büszkék vagyunk, hogy öt játékost delegáltunk a válogatottba, akik feldobódott állapotban tértek vissza. Mindazonáltal nem szabad megelégednünk a jelenlegi pontelőnyünkkel, a meccs napján még lehetett ünnepelni, hétfő óta pedig a Győr elleni bajnokira készülünk.

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 MTK BUDAPEST 20 41
2 BUDAPEST HONVÉD-MFA 21 37
3 DVSC-DLA 21 37
4 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 20 26
5 FERENCVÁROSI TC 19 25
6 PUSKÁS AKADÉMIA FC 20 25
7 ETO FC GYŐR 19 23
8 DVTK 20 14
fotók
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia FC (U19) Honvéd-MFA - Szentlőrinc SE (NB III.) Honvéd-MFA - Debrecen (U16)
friss hírek
facebook