Hússzoros korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
László Dávid több helyen is bizonyít

László Dávid több helyen is bizonyít

2019-02-07 11:06

Az utánpótlás-válogatott játékos szeretne bemutatkozni az NB I-ben

A téli szünetben megnézzük, hogyan állnak utánpótláscsapataink, az edzők, illetve a játékosok értékelik az őszi szezont. László Dávid, az U17-es együttes csapatkapitány-helyettese aki az idény során többször játszott az U19-es gárdában, és rendszeresen kap meghívót a korosztályos válogatottba. Most arra kértük, foglalja össze az U17-es gárda eddigi teljesítményét, mely jelenleg az első helyen áll a korosztályos bajnokságban, hat ponttal megelőzve az MTK-t.


Tavaly ilyenkor beszélgettünk utoljára, és akkor azt mondtad, arra vagy a legbüszkébb, hogy Országos Diákolimpiát nyertél, ahol a legtechnikásabb játékosnak választottak és több alkalommal szerepeltél a korosztályos magyar válogatottban is. Na és persze arra is, hogy profi szerződést kaptál a Honvédtól. Mire vagy most a legbüszkébb?

Arra, hogy az U17-es csapattal fél év után újra az első helyen vagyunk ugyanúgy, mint tavaly az U16-os gárdával. Ez visszaigazolja a munkánkat és látszik a fejlődés. Beigazolódik az is, hogy mi játékosok jó helyen vagyunk, és tudjuk hozni a tőlünk elvárt honvédos színvonalat. Személy szerint arra is büszke vagyok, hogy többször pályára tudtam lépni az U19-es csapattal, és gólt is tudtam szerezni, ami pozitív hatással van az előmenetelemre. 

Hogyan értékelnéd a szezon eddigi részét?

Most nincsenek a bajnokságban olyan csapatok, amelyek pontszámban elhúztak a többiektől. Ami pedig minket illet, a csapat egyre jobb, technikailag, taktikailag és az állóképességet tekintve is, ráadásul többször sikerült megnyernünk a komolyabb rangadókat. Szerintem pozitív irányba fejlődtem, egyre inkább igyekszem a csapatért játszani.

Mi az U17-es csapat titka? A jó együttműködés?

Az a jó ebben a csapatban, hogy nincs széthúzás, mindenki kedveli a másikat.

Segíti a jó szereplést, hogy rajtad kívül Buna Gábor, Horváth Milán, Megyeri Gábor és Molnár Rajmund is tagja a korosztályás válogatottnak?

A Honvéd meg a válogatott két teljesen más dolog. Itt együtt élünk, együtt járunk iskolába, a válogatottnál viszont más csapatokból is érkeznek játékosok. Szerintem nem függ össze a kettő, a válogatott szereplés inkább elismerés a számunkra.

Farkas Tibor már második éve az edzőtök. Könnyebb a közös munka, hogy jobban ismeritek egymást?

Az első években nehéz dolgunk volt, mert nem értettük pontosan, mire gondol a mester, és nem pont azt csináltuk, amit elvárt. Most már sokkal könnyebb, tisztában vagyunk vele, mi az elvárás. ismerjük Tibi bá’t, tudjuk, hogy mit szeretne, és ez meg is látszik a játékunkon: nagy százalékban meg tudjuk valósítani, amit elvár tőlünk. 

Mi volt az eddigi szezon legrosszabb és legjobb momentuma?

A legrosszabb az év eleji „kisiklásunk” volt, mikor két-három meccsig nem találtunk magunkra és megvert minket a Szombathely és a Diósgyőr is. A legjobb pont az volt, amikor egymás után sorozatosan nyertünk, megvertük a felcsúti csapatot is, később pedig az MTK-t oda-vissza egy héten belül. Az a félév egy nagyon jó szériája volt, öt-hat meccset nyertünk egyhuzamban.

Elkezdtétek már a készülést a Puskás Suzuki Kupára?

Mi játékosok már felfokozott hangulatban várjuk a kupát, talán azért, mert ez az ország egyik legnívósabb utánpótlás tornája, és ott lesz az egyik legnagyobb riválisunk, a PFLA is, akit jó lenne magunk mögött tudni majd. De mindez még csak egyénileg foglalkoztat minket, az edzéseken még nem a kupára készülünk, hanem az előttünk álló feladatokra.

Milyen célokat tűztél ki magad elé?

Még mindig reálisnak látom a korábbi céljaimat, akár idén is vagy jövőre szeretnék bemutatkozni az NB I-ben, ami persze sok tényezőn múlik, nagyrészt rajtam, a játékomon és persze a vezetőségen. Az eddigi visszajelzések alapján jó úton járok. A külföldre való igazolással úgy vagyok, hogy legyen egy NB I-es tapasztalatom olyan 50-60 meccs, aztán majd meglátjuk.


támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 MTK BUDAPEST 20 41
2 BUDAPEST HONVÉD-MFA 21 37
3 DVSC-DLA 21 37
4 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 20 26
5 FERENCVÁROSI TC 19 25
6 PUSKÁS AKADÉMIA FC 20 25
7 ETO FC GYŐR 19 23
8 DVTK 20 14
fotók
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia FC (U19) Honvéd-MFA - Szentlőrinc SE (NB III.) Honvéd-MFA - Debrecen (U16)
friss hírek
facebook