Hússzoros korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
U19: megszakadt a veretlenség

U19: megszakadt a veretlenség

2018-11-29 14:12

A jó játék ellenére pont nélkül maradt a Honvéd-MFA együttese

Október 24-én éppen a Győr elleni hazai mérkőzésen törte meg a nyeretlenségi sorozatát a Budapest Honvéd-MFA, a 3–0-ás sikert pedig további négy győzelem és egy döntetlen követte, s eközben a gárda feljött a harmadik helyre. A hétvégén aztán újfent a Győr volt Simon Miklós együttesének riválisa, ezúttal azonban idegenben lépett pályára a csapat. A házigazda a 10. percben már 2–0-ra vezetett, s bár a 27. percben Greksa Bence szépíteni tudott, a térfélcserét követően ismét az ETO volt eredményes, így 3–1-re győzött a hazai csapat.

Négy nappal később ismét idegenben, ezúttal az MTK vendégeként lépett pályára a Honvéd-MFA, amely most pótolta be a harmadik fordulóból elhalasztott mérkőzését. Az együttes jól játszott, végig uralta a mérkőzést, a hajrában azonban a kék-fehérek szerezték meg a vezetést, s mivel az utolsó hat percben esett három gólból kettőt ők jegyeztek, így csapatunk a jó játék ellenére szenvedett vereséget.

A Honvéd 13 forduló után a negyedik helyen áll, két ponttal lemaradva a harmadik Győrtől.


U19-ES BAJNOKSÁG, 14. FORDULÓ

ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA 3–1 (2–1)

Győr, ETO Stadion

Vezette: Rózsa József (Szatmári, Trosztmir)

Gólszerző: Szabó T. (3.), Márton (10.), Múcska (58.), ill. Greksa (27.)

Honvéd: Schritt – Soltész (Borovsky, 46.), László, Kóródi, Juhász (Adayilo, 74.), Greksa (Hajnal, 67.), Markos, Csörgő, Tóth R. (Szeles P., 74.), Irimiás, Zvara

Vezetőedző: Simon Miklós

Simon Miklós: – Két olyan gólt kaptunk, ami a szilveszteri bakiparádéban simán szerepelhetne, mi azonban annyira nem tudtunk rajta nevetni. Ennek ellenére a csapat mindent megtett azért, hogy gólt, gólokat szerezzünk, és kijavítsuk ezt a két csúnya gólt. Sajnos ez nem sikerült, de a csapat játéka, szerkezete rendben van, nagyon várjuk azt az áttörést, ami a szerencsénket is meghozza.


U19-ES BAJNOKSÁG, A 3. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA 2–1 (0–0)

Ikarus pálya

Vezette: Miráki Gábor (Fiderman, Széplábi)

Gólszerző: Babinszky (84., 87.), ill. Juhász Zs. (89.)

Honvéd: Schritt – Soltész, Szendrei (Kóródi, 75.), Hajnal (Adayilo, 75.), Temesvári, Szeles, Borovsky, Király O., Greksa (Juhász Zs., 83), Csaba, Irimiás

Vezetőedző: Simon Miklós

Simon Miklós: – Soha nem gondoltam volna, hogy egy vesztes mérkőzés után ezt mondom, de ebben az évben ilyen jól nem láttam még focizni a csapatot. Abszolút uraltuk a mérkőzést, jól játszottunk, helyzeteket dolgoztunk és sajnos hagytunk ki. Ennek a mérkőzés végén nagy sajnálatunkra meg is lett az eredménye, egy figyelmetlenség után gólt kaptunk, és a gyors gólváltás sem segített abban, hogy ponttal, pontokkal fejezzük be a mérkőzést.

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 MTK BUDAPEST 14 35
2 DVSC-DLA 14 26
3 BUDAPEST HONVÉD-MFA 14 20
4 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 14 19
5 ETO FC GYŐR 14 19
6 FERENCVÁROSI TC 14 16
7 PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 15
8 DVTK 14 11
fotók
Honvéd-MFA - Szeged 2011 (NB III.) Budapest Honvéd - DVTK (U19) Budapest Honvéd - Illés Akadémia (U19)
friss hírek
facebook