Hússzoros korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
U17: élre állt a Honvéd

U17: élre állt a Honvéd

2018-11-19 17:10

A PAFC otthonában győzött Farkas Tibor csapata

A harmadik helyezett Puskás Akadémia otthonában lépett pályára a Budapest Honvéd-MFA U17-es együttese, és nagy küzdelemben aratott 1–0-ás győzelmet. A mieink sikere és az MTK győri döntetlenje azt is jelentette, hogy a Honvéd jobb gólkülönbségével átvette a vezetést a tabellán, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet is játszott, mint a második MTK és a harmadik PAFC.


U17-ES BAJNOKSÁG, 13. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd MFA 0–1 (0–0)
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Vezette:
Tolnay Annamária (Erdélyi, Bardon)
Gólszerző: Kovács (68.)
Honvéd: Dúzs – Horváth, Eördögh (Bocskay 89.), Molnár (Németh 89.), László, Csányi (Kocsis 73.), Csaba, Sikorszki, Buna, Fazekas, Kovács D.
Vezetőedző: Farkas Tibor


Farkas Tibor: Igazi rangadót játszottunk Felcsúton. Mindkét együttes szervezett csapatjátékot mutatott, taktikailag nem tudtunk egymás fölé nőni. Egy jó egyéni döntésből sikerült gólt szereznünk, és ezzel a találattal megnyertük a mérkőzést.

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 MTK BUDAPEST 14 35
2 DVSC-DLA 14 26
3 BUDAPEST HONVÉD-MFA 14 20
4 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 14 19
5 ETO FC GYŐR 14 19
6 FERENCVÁROSI TC 14 16
7 PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 15
8 DVTK 14 11
fotók
Honvéd-MFA - Szeged 2011 (NB III.) Budapest Honvéd - DVTK (U19) Budapest Honvéd - Illés Akadémia (U19)
friss hírek
facebook