Hússzoros korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
U14: az első vereség

U14: az első vereség

2018-11-12 13:40

Továbbra is az élen áll a Honvéd-MFA együttese

A második helyen álló MTK vendége volt a Budapest Honvéd-MFA U14-es csapata, amely 10 veretlen (9 győzelem, 1 döntetlen) bajnokit követően először kapott ki a szezon során. A kék-fehérek a második félidő elején szerezték meg a vezetést, majd alig tíz perccel később még egy gólt szereztek, a mieink pedig ezúttal nem tudtak kapuba találni. Veresége ellenére a Honvéd továbbra is a bajnokság élén áll, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is ugyanannyi pontja van, mint a második MTK-nak.


U14-ES BAJNOKSÁG, 12. FORDULÓ

MTK Budapest–Budapest Honvéd MFA 2–0 (0–0)

Lantos Mihály Sporttelep

Vezette: Boros Róbert (Nyekita, Fekete)

Gólszerző: Hegedűs (41.), Mahler (54.)

Honvéd: Tóth B. – Kis Kornél, Sebe, Bezzeg, Szűcs T. (Szántó, 41.), László M. (Varga P., 69.), Klausz, Zsigmond (Hajzlinszki, 69.), Kis Koppány (Knolmár, 55.), Kocsis (Koblinger, 59.), Mihály (Ledacs-Kis, 55.)

Vezetőedző: Takács László

Takács László: – Az első félidőt végig uraltuk, jól játszottunk, ez azonban sajnos nem mutatkozott meg gólokban. A második félidő első percében egyből gólt kaptunk, ami kizökkentette a csapatot, így az első találatot egy újabb bekapott gól követte. Mire ebből sikerült kijönnünk, már nem volt elég idő arra, hogy javítsunk az eredményen, így elszenvedtük első vereségünket a szezonban.

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 MTK BUDAPEST 14 35
2 DVSC-DLA 14 26
3 BUDAPEST HONVÉD-MFA 14 20
4 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 14 19
5 ETO FC GYŐR 14 19
6 FERENCVÁROSI TC 14 16
7 PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 15
8 DVTK 14 11
fotók
Honvéd-MFA - Szeged 2011 (NB III.) Budapest Honvéd - DVTK (U19) Budapest Honvéd - Illés Akadémia (U19)
friss hírek
facebook