Hússzoros korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
U17: rengeteg hiba – vereség

U17: rengeteg hiba – vereség

2018-09-17 10:30

Hazai pályán kapott ki a Honvéd a DVTK-tól

Az újonc DVTK ellen játszotta második bajnoki mérkőzését az U17-es csapatunk, ám a DVSC elleni 3–0-ás győzelem után ezúttal nem járt sikerrel a gárda.

A vereségnek több oka is volt, egyrészt a sok sérült, másrészt a gyenge teljesítmény, harmadrészt a rivális jó játéka. Ezzel együtt is voltak lehetőségeink: a 62. percben Major Ernő kapu elé bejátszott labdáját Kocsis Dominik, berobbanva fejelte 8 méterről a felső lécre, majd a 85. percben, Bónus Marcell 22 méteres bombáját ütötte bravúros vetődéssel a felső lécre a vendégek kapusa, Kovács Marcell.

Az U17-es csapat legközelebb szeptember 22-én az Illés Akadémia ellen lép pályára, a találkozóra a Bozsik Stadion centerpályáján kerül sor.

 

U17-ES BAJNOKSÁG, 4. FORDULÓ

Budapest Honvéd MFA–DVTK 0–3 (0–2)

Bozsik Stadion, műfüves edzőpálya

Vezette: Mezei Máté (Valastyán, Fekete Z.)

Gólszerző: Zsemlye (14., 91.), Kacsó B. (38.)

Honvéd: Dúzs – Buna, Fazekas, Horváth M, Sikorszki – Csaba D. – Kovács D, Bocskay – Kocsis D, Németh B. (Eördögh 63.), Major (Bónus 63.)

Vezetőedző: Farkas Tibor

GÓLOK

14.: jobboldali vendégszöglet után a lepattanó labdát Zsemlye Balázs hét méterről lőtte a jobb sarokba.

0–1

38.: gyors vendégkontrát követően Kacsó Botond tíz méterről lőtte a labdát a Honvéd kapujába.

0–2

91.: Zsemlye Balázs két csel után, 18 méterről bombázott a bal sarokba.

0–3

Farkas Tibor: – Nem magyarázkodás természetesen, de két cserénk volt a padon. Ennyi volt az összlétszám, válogatottak egész sora hiányzott, mindenki sérülten jött vissza a nemzeti csapattól. Jelen pillanatban keresni kell a csapatunkat, mert nem tudom hol vannak az emberek.

(M. J.)

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 MTK BUDAPEST 14 35
2 DVSC-DLA 14 26
3 BUDAPEST HONVÉD-MFA 14 20
4 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 14 19
5 ETO FC GYŐR 14 19
6 FERENCVÁROSI TC 14 16
7 PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 15
8 DVTK 14 11
fotók
Honvéd-MFA - Szeged 2011 (NB III.) Budapest Honvéd - DVTK (U19) Budapest Honvéd - Illés Akadémia (U19)
friss hírek
facebook