Tizenháromszoros korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
U16: Nem várt vereség

U16: Nem várt vereség

2018-05-08 22:48

Bp. Honvéd-MFA–MTK Budapest 0–5

A debreceni siker és bajnoki cím megnyerése után kedden az MTK Budapest csapata látogatott hozzánk. Sikorszki Bence 5 sárga lap miatt hiányzott, Németh Barnabás pedig sérülés miatt nem állhatott Farkas Tibor edző rendelkezésére.

A nagy meleg ellenére kifejezetten jó iramban indult a mérkőzés. A 16. percben Zuigéber Ákos 15 méterről kapura lőtt labdája Dúzs Gellért érintésével, a felső lécet érintve pattant az alapvonalon túlra. A 17. percben nekünk is meg volt a nagy gólhelyzetünk. Molnár Rajmund a felezővonalról indulva futotta le őrzőjét, aki többször is visszahúzással próbálkozott, nem sikerült. Molnár Rajmi jobbról laposan játszotta középre a labdát, Kocsis Dominik érkezett védőjével a "nyakán", de nem sikerült értékesíteni a gólhelyzetet. Aztán 3 perc alatt tulajdonképpen eldőlt a meccs. Zuigéber Ákos – végül 4 góljával és játékával a mezőny legjobbja volt – találatainak köszönhetően. A 41. percben szépíthettünk volna, de László Dávid jobboldali szöglete után, Fazekas Lóránt két méterről fejelte fölé a labdát. A játék képe alapján megérdemelt kétgólos kék-fehér vezetéssel zárult az első 45 perc.

Mindent megtettünk a második félidő elején a szépítésért, a 47. percben Major beadását Bocskay Bence 7 méterről lőtte fölé, majd a 49. percben László Dávid már csak a kapussal, Winter Dániellel állt szemben, de a kapusnak sikerült lábbal mentenie. Jól kezdtük pedig a második félidőt, sokszor viszont csak néztük az MTK szokásos játékát, amely a rövid passzos, pontos passzokra épül.

3–0 után négy perc alatt, a 72. percben és a 76. percben ismét Zuigéber Ákos volt eredményes, amivel végül fölényessé tette az MTK Budapest győzelmét.

Vannak olyen mérkőzések, amikor valami miatt nem megy a játék, a góllövés, a nagycsapatok életében is előfordult már ehhez hasonló vereség. Persze hogy voltak bosszantó hibák a mérkőzésen, de ezek a fiúk BAJNOKOK lettek, amiért csak a legnagyobb dicséretet és elismerést érdemelnek.

Legközelebb szombaton 12 órakor a Bozsik Stadion Centerpályáján lép pályára a csapat, az ellenfél az ETO FC Győr lesz.

U-16

Bp. Honvéd-MFA U16–MTK Budapest U16 0–5 (0–2)

Bozsik Stadion, műfüves pálya

Vezette: Tóth Tamás (Katona Krisztián és Szabó II Péter)

Gólszerző: Zuigéber Á. (35' 38' 72' 76'), Holló P. (59')

Bp. Honvéd-MFA: Dúzs - Buna, Fazekas, Horváth M, Csányi - Bocskay (Szecsődi 83'), Eördögh (Bartha R. 64'), Kovács D. (Bónus 73') - László D. (Földesi 73'), Molnár R, Kocsis D. (Major E. 46')

Edző: Farkas Tibor

Gólok: 35' Csinger Márk kapu elé ívelt labdája átszállt Fazekas Lóránt feje fölött és az ötös sarkán helyezkedő Zuigéber Ákos a bal alsó sarokba fejelte. 0–1

38' A kapufáról visszapattanó labdára Zuigéber Ákos reagált a leggyorsabban és 5 méterről, a csodálkozó védőink között a hálóba lőtte a labdát. 0–2

59' Négy védőnk is csak nézte, ahogy Holló Péter elé került a labda, a kék-fehérek csapatkapitánya nem is tétovázott sokat és senkitől sem zavartatva,18 méterről félmagasan lőtte a kapu jobb oldalába. 0–3

72' Védőink mögé beemelt labdát, Zuigéber Ákos a balösszekötő helyéről, erősen kisodródva, ballal lőtte a bal sarokba. 0–4

76' Szalka Máté a baloldalról, az alapvonal közeléből kapu elé lőtte a labdát és a rövidre érkező Zuigéber Ákos, védőinket megelőzve a kapu jobb alsó sarkába lőtt. Dúzs még hozzáért a labdához, de nem tudott menteni. 0–5

Farkas Tibor: - Túlzottan megnyugodtunk, hogy megnyertük a bajnoki címet és az volt az érzésem, hogy erre a mérkőzésre nem hangolódtunk rá kellőképpen. Ezt a vereséget ennek tudom be.

- ...és ráadásul kifogtunk egy jó MTK-t.

- Persze, természetesen nem akarom a kék-fehérek érdemeit elvenni, jól játszottak, hagytuk őket jól játszani.

- Az azonban óriási eredmény, hogy néhány fordulóval a bajnokság vége előtt a csapat már megnyerte a bajnokságot.

- Igen, azt nagyon nagy fegyverténynek tartom magam is, hogy négy fordulóval a bajnokság vége előtt már meghúzták alattunk a vonalat. Bajnoki címet ünnepelhettünk és ezért minden elismerés megilleti a csapatot.

Maros József

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 BUDAPEST HONVÉD-MFA 26 51
2 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 25 51
3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 26 44
4 MTK BUDAPEST 23 41
5 VIDEOTON FC 26 37
6 FERENCVÁROSI TC 25 37
7 DVSC-DLA 25 19
8 ETO FC GYŐR 26 9
fotók
Budapest Honvéd - Sporting CP (U17) Budapest Honvéd - Sporting CP (U17) Budapest Honvéd - Sporting CP (U17)
friss hírek
facebook