Tizenháromszoros korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
U17: Megtört a jég

U17: Megtört a jég

2018-03-09 15:03

Bp. Honvéd-MFA - DVSC/DLA 2-0

A DVSC/DLA elleni sikerrel lezárult egy nagyon rossz sorozat, és reméljük, hogy ez a siker visszaadta a fiúknak a hitet. Pedig nem tűnt könnyűnek a Debrecen elleni mérkőzés és nem csak azért mert az elmúlt mérkőzéseken nem ment úgy a játék ahogy szerettük volna, hanem azért mert az ellenfelünk a dobogó harmadik fokán áll. Az első perctől kezdeményeztünk, jó volt látni, hogy amit eltervezett és megbeszélt Miskei Attila és a csapat, azt százalékban megvalósították a srácok. Igazából csak idő kérdése volt mikor találunk be, de pontatlanságaink miatt nem tudtuk eredményesen befejezni a támadásainkat.

A második játékrészt kissé visszafogottan kezdtük, újra bele kellett rázódnunk a mérkőzésbe, akkor már helyzeteket is sikerült kialakítanunk. Negyedórával a befejezés előtt jött Hajnal Geri gólja és 2 perc múlva Geri pompás beadása után, Tóth Peti remek érkezése és már 2-0 állt az eredményjelzőn. Volt ritmusa a játékunknak és ez jó érzéssel töltött el minket. A debreceniek érdekes módon nem feltétlen támadó futballt játszottak, bár az is igaz, hogy a mérkőzésen az volt a jellemző, hogy saját térfelükre voltak visszaszorítva és abból próbáltak támadásokat indítani, de a védelmünk ezen a napon nagyon jó teljesítményt nyújtott. Ez volt ma a siker egyik záloga, és hogy igazi csapatként működött az egész gépezet.


Bp. Honvéd-MFA - DVSC/DLA 2-0 (0-0)

Bozsik Stadion, műfüves pálya. Vezette: Brezovai Zoltán (Hegyesi Gábor, Virág András)

Gólszerzők: Hajnal G. (75.), Tóth P. (77.).


Bp. Honvéd-MFA: Schritt - Nagy B., Juhász Zs., Horváth M., Tóth R. - Zvara - Irimiás, Kecskeméti P. (Májer P. 75.) - Fogarassy (Hajnal 46., Vizi 80.), Komiszár (Szabó D. 80.), László D. (Tóth P. 61.)

Edző: Miskei Attila


Gólok

75' Hajnal Gergely kapott remek labdát a balösszekötő helyén majd 3 lépés után lőtt, a rövid saroknál elvetődő Acsádi Bence kezéről a kapuba pattant a labda.  1-0

77' Hajnal a baloldalról ívelt át a hosszú oldalra és a támadást kísérő Tóth Péter remek fejessel 3 méterről stukkolta a labdát a bal sarokba.  2-0


Miskei Attila: - Megérdemelt sikert arattunk, nagyon sokat tettünk azért, hogy ez így alakuljon. Boldog vagyok, hogy nem kaptunk gólt, nagyon stabilan védekeztünk, összeszedettek voltak a srácok, amit szeretnénk megvalósítani, most maradék nélkül kitették a pályára.

- Mi az, ami miatt ma sikerült és mi az, ami miatt eddig nem sikerült?

- Korábban is voltak lehetőségek, most a pályán lévő minőségi labdarúgók azért nagyon meghatározták a teljesítményünket és úgy gondolom, hogy azok, akik beszálltak a mérkőzésbe, mindenki hozzá tudott tenni valamit. Azt már a hétfői edzésen is lehetett látni, hogy nagyon egységes a csapat. Ez egy többre hivatott társaság, de még rengeteget kell dolgozni. 

- Túl a három ponton, azért is fontos volt ez a győzelem, mert nagyon szoros a bajnoki mezőny, a 3. és a 7. helyezett között mindössze 6 pont a különbség. 

- Most az a legfontosabb, hogy egészen a Puskás-Suzuki kupáig a legerősebb összeállításban kell mindig játszanunk, összeérnünk, hogy akárcsak a múltban kiválóan tudjunk szerepelni és addigra a teljesítményünk csúcsára tudjunk érni.

Maros József

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 BUDAPEST HONVÉD-MFA 26 51
2 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 25 51
3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 26 44
4 MTK BUDAPEST 23 41
5 VIDEOTON FC 26 37
6 FERENCVÁROSI TC 25 37
7 DVSC-DLA 25 19
8 ETO FC GYŐR 26 9
fotók
Budapest Honvéd - Sporting CP (U17) Budapest Honvéd - Sporting CP (U17) Budapest Honvéd - Sporting CP (U17)
friss hírek
facebook