Hússzoros korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
U17: Egy félidőnyi előnyt adtunk

U17: Egy félidőnyi előnyt adtunk

2018-02-22 14:02

Ferencvárosi TC - Bp. Honvéd 3-2

Tél a tavaszban, így summázható az az időjárás, ami fogadta a csapatokat. A nagy hóesés ellenére sok szurkoló kilátogatott a meccsre. Tulajdonképpen az első félidőre kár szót vesztegetni, mert ebben a játékrészben, a csapat messze elmaradt valós tudásától. Pedig jó kezdtünk, Zvara Levi a 8. percben 20 méterről bődületes felső kapufát lőtt. Aztán feljött a Fradi, mi pedig nem tudtunk mit kezdeni velük. Nem tudtunk alkalmazkodni a talajhoz, és az is kétségtelen, hogy egy olyan játszó csapatnak, mint a miénk, nehezebb az ilyen havas, csúszós műfüvet megszokni. Sajnos a hazaiak a labdarúgás szinte minden elemében felülmúltak minket, főleg játékban és agresszivitásban. Azt szokták mondani, annak lesz szerencséje, aki tesz is érte. Nos a Ferencváros sokat tett érte, így aztán későn értünk oda a legtöbb labdára, mindig hozzájuk pattant vissza a labda, a párharcok zömét megnyerték és ami számukra a legfontosabb volt, hogy ha szerencsével is, de sikerült gólokat lőni. Mi meg csak néztük hátul, hogy mi történik. Még szerencse, hogy Miskei Attila cserélt, mert a félidő hajrájában Komiszár Kristóf révén sikerült szépíteni. Ez reményt adott arra, ha feljavulunk, fel lehet zárkózni. Erre jó alap volt az öltözői „eligazítás” a szünetben, és valóban, a második 45 perc már egyértelműen a miénk volt. Egy más szellemű gárda jött ki erre a játékrészre. Már nem fickándoztak a zöld-fehérek, mert oda álltunk az emberek mellé és határozottan játszottunk. Harcoltunk, hogy közelebb kerüljünk, még helyzeteink is voltak, de olyan döntéseket hoztunk a kapu előtt, ami a pálya széléről nézve is bosszantó volt. De meg volt a tűz és érezni lehetett, ha sikerülne gólt szereznünk, akár egyenlíthetünk is. Ez el is jött a 77. percben Zvara Levi pompás fejes góljával. Beszorítottuk ezután a hazaiakat, de azok a fránya helyzetek... A fél pálya kiadó volt, így telt el a hátralévő idő, valamint az 5 és fél perc ráadás, közben 3 zöld-fehér játékos kiállításával. Az eredmény már nem változott és éreztük, hogy saját magunkat vertük meg.

Egy félidőnyi előnyt egyetlen egy csapatnak sem adhatunk a jövőben, ha így lesz, akkor szép sikereket érhetünk el.


Ferencvárosi TC - Bp. Honvéd-MFA 3-2 (3-1)

Népliget, műfüves pálya. Vezette: Szuhadovszky Dávid (Fekete László és Lantos Tamás)

Gól: Lakatos (24', 1-0), Burzi (33', 2-0), Papp M. (43', 3-0), Komiszár (45', 3-1), Zvara (77', 3-2).

Bp. Honvéd-MFA: Schritt - Nagy B. (Constantino 46.), Juhász Zs., Horváth M., Tóth R. – Zvara, Májer P. (Hajnal 40.), Szabó D. (Vizi 63.) - Fogarassy (Mucsányi 85.), Molnár R. (Komiszár 40.), Tóth P.

Edző: Miskei Attila

 

Kiállítva: Bene Marcell (86' FTC), Pintér Dániel (94' FTC), Lakatos Zoltán (95' FTC).


GÓLOK

24'  Jobboldali hazai szöglet után, ide-oda pattogott a labda, majd Lakatos Zoltán kilőtte az alsó sarkot, 1-0.

33' Ezúttal balról érkezett a szöglet, a kipattanót védőink mögé lőtték be, a les gyanús helyzetből, Burzi Alex 7 méterről nyugodtan lőhetett a kapuba, 2-0.

43' Újabb védelmi hiba! Papp Marcell egy 30 méteres keresztlabdát mellel vett át a 16-os baloldali sarkánál, majd tett két lépést és belsővel a vetődő kapusunk mellett lőtte a labdát a bal alsó sarokba, 3-0.

45'  Tóth Roland végzett el szabadrúgás a felezővonal tájékáról, az érkező labdát a csereként beállt Komiszár Kristóf  mindenkit megelőzve fejelte kapura, amely a baloldali lécről visszapattant, csatárunk pedig bevetődve másodszor már nem hibázott, 3-1.

77' Ismét Tóth Roli volt a feladó! Ezúttal jobbról végzett el szögletrúgást, belőtt labdájára Zvara Levente a rövid oldalon érkezett és 5 méterről, bombafejessel küldte a labdát a bal felső sarokba. Pompás gól volt! 3-2.

Miskei Attila: - Az első félidőben sajnos olyan egyéni hibákat követtünk el, ami nem jellemző ránk. Az egész felkészülés alatt nem volt problémánk. Nagyon nehéz, amikor megbeszéljük, hogy mi az ami hibapont lehet és akkor abból kapunk gólt, ide-oda pattogó labdából, oldalról mögénk bejátszott labdából, ezt abszolút ki kell javítani. Megbeszéltük, hogy a bajnokságban minél följebb végezzünk, láttam a mérkőzésen ki az, akire számíthatok a jövőben és ki az, akire nem. 

- Még a szünet előtt cseréltél.

- Igen a félidő lefújása előtt cseréltem, mert úgy éreztem, hogy kell a csapatnak egy frissítés, mert olyan ki nem kényszerített hibákból kaptunk gólt, ami nem volt benne a mérkőzésbe. Ha az ellenfél eljutott a kapunkig ziccerbe került, főleg a jobb oldalon óriási hibákat vétettünk. Nagyon jókor jött Kristóf szép gólja.

- Aztán jött a második félidő.

- Ebben a játékrészben mindent egy lapra feltéve, szerintem teljesen beszorítottuk az ellenfelet, hatalmas helyzetek voltak, a kapu előtt pedig hihetetlen döntéseket hoztunk. Ha kapusra kétszer vezetjük a labdát, akkor kétszer el kell gurítani a labdát és akkor ezt a meccset 3-1-ről is meg tudjuk fordítani. Nem elég csak felvenni a Honvéd címeres mezt. Soha semmit nem szabad feladni, ezt fogom beléjük „verni”, nevelni mindenféleképpen, mert minden honnan föl lehet állni. Gyermeteg hibákkal saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe ezen a mérkőzésen. 

Maros József

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 MTK BUDAPEST 14 35
2 DVSC-DLA 14 26
3 BUDAPEST HONVÉD-MFA 14 20
4 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 14 19
5 ETO FC GYŐR 14 19
6 FERENCVÁROSI TC 14 16
7 PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 15
8 DVTK 14 11
fotók
Honvéd-MFA - Szeged 2011 (NB III.) Budapest Honvéd - DVTK (U19) Budapest Honvéd - Illés Akadémia (U19)
friss hírek
facebook