Hússzoros korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
U19: Vereség a nyitányon

U19: Vereség a nyitányon

2018-02-19 11:22

Bp. Honvéd-MFA - FTC 0-1

Bajnokcsapatunk számára is elkezdődött a tavaszi idény. A 3. kör első fordulójában a Ferencváros látogatott a Bozsik Stadionba. Cseh Gergő, Temesvári Attila, Májer Milán hiányzott az őszi csapathoz képest, Novák Ricsi viszont hosszabb kihagyás után már a kispadon foglalt helyet. Amíg nálunk három 2001-es fiatal lépett pályára és nem volt visszajátszó az NBI-es keretünkből, addig a Fradinál három olyan játékos is helyet kapott a csapatban - Csonka András, Varga Ádám és Takács Zsombor -, akik az első csapat keretéhez tartoznak.

Jó iramban és Cipf Dominik ollózásával indult a meccs. Aztán sokáig nem történt semmi. Persze ez így ilyen formában nem igaz, mert ugyan helyzetekig nem jutottak el a csapatok, a középpályán viszont nagyon is éles mérkőzést játszott a két csapat. Az már a bemelegítésnél is világossá vált, hogy a vendégek hórihorgas, 14 mezben játékosával Horváth Bencével meggyűlhet majd a bajunk, mert várható hogy minden hosszú indítást a fejére fogják kijátszani. Így is lett és ezzel nem is nagyon tudtunk mit kezdeni. A gólt mégis lábbal szerezte a 27. percben, egy baloldali támadás végén megelőzte védőinket és lőtt a bal sarokba. A gót követően próbálkoztunk, előbb Soltész Doma, majd Szendrei Norbi veszélyeztetett, eredménytelenül.

A második félidőben sem emelkedett a színvonal az átlag fölé, viszont minden centiért megdolgoztak a fiúk. Enyhe fölénybe kerültünk. A 67. percben Szendrei remek labdáját, Király Olivér a külső oldalhálóba lőtte. A 78. percben Novák Ricsi lövését védte bravúrosan Varga Ádám. Közben volt egy 11-es gyanús eset, amikor Királyt buktatták a büntetőterületen belül a síp azonban néma maradt.

Sajnos nem sikerült pontot szereznünk, de így is pont előnnyel vezetjük az U19-es bajnokságot!


Bp. Honvéd-MFA - Ferencvárosi TC 0-1 (0-1)

Bozsik Stadion, műfüves pálya. Vezette: Tóth Róbert (Kiss László és Apró Ferenc)

Gólszerző: Horváth Bence (27.)

Bp. Honvéd-MFA: Karcagi - Soltész D., Szendrei, Király O., Szabó P., Cipf (Greksa 61'), Csaba D. (Szeles 73'), Falusy, Kovács N., Irimiás, Zvara (Novák R. 46').

Edző: Simon Miklós


GÓL

27' Pócsik Botond ment el a baloldalon Kovács Nikolasz mellett, az alapvonal közeléből visszapasszolt labdáját az érkező Horváth Bence, védőinket megelőzve lőtte 7 méterről a bal a sarokba.  0-1

Simon Miklós: - Csalódott vagyok az eredmény miatt, mert a játék képe teljesen mást mutatott annak ellenére, hogy nem játszottunk jól. Nagyon kellemetlen ellenféllel találtuk szembe magunkat. Agresszívak voltak, ennek ellenére sikerült több helyzetet kialakítani. Igazából meg is csinálták a fiúk, amiről beszéltünk, sajnos nem sikerült gólt rúgni. Volt három 2001-es születésű játékos a csapatban és mind hárman meg is állták a helyüket. Úgy érzem, hogy ha a két csapaton végignézek, látható volt, hogy melyik csapatból lesz több NB I-es játékos. Ennek ellenére csapatként és agresszivitásban a Fradi nagyon jól felállt ellenünk, ez aztán meg is hozta nekik a sikert.

- Úgy tűnt, időnként kapkodtunk, rossz döntéseket hoztunk. Mi lehetett a gond elsősorban?

- Nehéz ezt megmondani. Lehet ez önbizalomhiány, de lehet a pálya állapota, hogy huszonötödször pattan fel a guruló labda a játékos nyakáig, nem lehet erre felkészülni igazából. Meg hát olyan nyomást tett ránk a Fradi és agresszívak voltak, hogy ilyenkor azért sokkal nehezebb játszani. De azon kívül, hogy fel kellett készülnünk arra, hogy rugdossák fel a labdát és abból egy helyzetet sikerült összehozni és egy jó csatár teljesítménnyel sikerült gólt rúgniuk. Még egyszer mondom, az eredmény miatt csalódott vagyok, de játékosaimra nem lehet panasz, úgy gondolom, hogy amit tudtak azt megcsinálták. 

Maros József

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 6 12
2 DVSC-DLA 6 12
3 MTK BUDAPEST 5 12
4 PUSKÁS AKADÉMIA FC 6 9
5 FERENCVÁROSI TC 6 8
6 DVTK 5 7
7 ETO FC GYŐR 5 3
8 BUDAPEST HONVÉD-MFA 5 1
fotók
Budapest Honvéd - Puskás Akadémia FC (U17) Honvéd-MFA - Dabas (NB III.) Budapest Honvéd - DVTK (U16)
friss hírek
facebook