Tizenháromszoros korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
Gólzáporos meccs, győzelemmel

Gólzáporos meccs, győzelemmel

2017-11-18 17:04

Bp. Honvéd-MFA - PFLA 5-2

Amikor a tabella első és második helyezettje játszik egymással, ilyen rangadóra gondolunk, amilyet ezen a szombaton láttunk a Bozsik Stadionban. Hét gól, remek iram, két kiváló együttes, mi kell még a hétvégi ebédidőben? 

Akárcsak az idősebbek mérkőzésén, ez a találkozó is gyors gólváltással kezdődött. De ezzel nem volt vége, mert a remek iram mellett gólokat is láthattunk. Amíg mi passzolgatva hoztuk fel a labdát, a felcsúti együttes meglepetésre, nem a kombinatív játékot, hanem az előreíveléseket választotta, ezeket viszont sikerült visszavernünk. A felcsúti egyenlítést követően Molnár Rajmi révén még a szünet előtt ismét sikerült vezetést szereznünk és előnnyel vonulni a szünetre.

A második félidőben alapvetően nem változott a játék képe, továbbra is jó focit láthattunk. Az utolsó negyedórában előbb László Dávid volt eredményes, a 89. percben pedig a néhány perccel korábban pályára lépett Major Ernő talált a kapuba és tette fölényessé győzelmünket. Ezzel a sikerrel megerősítettük vezető helyünket a tabellán.

 

Bp. Honvéd-MFA - PFLA 5-2 (3-2)

Bozsik Stadion, műfüves pálya. Vezette: Soós István  (Virág András, Fodor Lajos)

Gólszerzők: Komáromi (7., 0-1), Csányi (10., 1-1), László D. (29., 2-1), Horváth K. (35., 2-2),  Molnár R. (38., 3-2), László D. (76., 4-2), Major (89., 5-2).

 

Bp. Honvéd-MFA: Megyeri - Buna, Fazekas, Horváth M., Sikorszki - Csaba D. - Eördögh (Major 81.), Kovács D. (Bocskay 86.) - László D. (Kocsis D. 91.), Molnár R. (Németh B. 81.),  Csányi (Katona 86.).

Edző: Farkas Tibor

 

GÓLOK

  7'  Horváth Milán hibáját használta ki, Komáromi György és 5 méterről lőtt a kapuba.  0-1

10'  Kovács Dominik ívelt jobbról középre, Csányi Ádám megelőzve védőjét, 6 méterről fejelt a jobb sarokba.  1-1

29'  Buna Gábor bedobását László Dávid mellel átvette, lefordult a védőjéről és a bal sarokba passzolta a labdát.  2-1

35'  Ismét egy egyéni hiba a jobboldalon. Horváth Kevin elvitte a labdát és a hálóba lőtt. 2-2

38'  Sikorszki ívelt balról az ötösre, a kapus kezéből kiperdült a labdát, Molnár Rajmund egyből a kapuba lőtte.  3-2

76'  Baloldali akció végén László Dávid az ötös sarkáról lőtt a hosszú sarokba.  4-2

89'  László Dávid az alapvonalról középre lőtte a labdát, melyet a kapus gyengén ütött oldalra, Major Ernő pedig 2 lépésről félmagasan belsőzte a hálóba.  5-2

 

Farkas Tibor: - A helyzetkihasználásban javultunk, ráadásul jókor rúgtuk a gólokat is. Azt gondolom főleg az első félidőt figyelembe véve ez egy fordulatos mérkőzés volt, hiszen ellenfelünk tudott válaszolni a gólunkra, úgy hogy renden volt ez a része.

- Nagyszerű mérkőzést játszottunk, igazi rangadó volt, melyhez a csapat maximálisan felnőtt.

- Igen, ha az első és a második játszik egymással, mondhatjuk, hogy rangadó mérkőzés. Azt, ogy a csapat felnőtt, több mérkőzésen  is bizonyította már és most azt gondolom, hogy ez kicsúcsosodott ezen a mérkőzésen. Nagyon motiváltak voltunk, tudtuk, hogy ki az ellenfelünk, tudtuk, hogy nagyon komoly játékerőt képviselnek és való igaz ennek a kihívásnak mi ma meg tudtunk felelni. 

 

Maros József

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 BUDAPEST HONVÉD-MFA 12 27
2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 27
3 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 14 26
4 MTK BUDAPEST 13 22
5 VIDEOTON FC 14 20
6 FERENCVÁROSI TC 12 16
7 ETO FC GYŐR 13 5
8 DVSC-DLA 12 4
fotók
Honvéd-MFA - Dabas (NB III.) Budapest Honvéd - Krasznodar (U19) Honvéd-MFA - Mórahalom VSE (NB III.)
friss hírek
facebook