Tizenháromszoros korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
Győzelem a Fradi otthonában

Győzelem a Fradi otthonában

2017-09-09 21:41

Ferencvárosi TC - Bp. Honvéd-MFA 0-2

Nehéz, kemény csatára számítottunk szerda kora délután a Népligetben a Ferencváros ellen. Ez a találkozó az első fordulóból elhalasztott meccs volt, azóta a zöld-fehérek két rangadó mérkőzésen is diadalmaskodtak (1-0 Felcsúton és 3-0 a Népligetben az MTK ellen). Mi egy szombathelyi vereséggel és egy Videoton elleni sikerrel vártuk az összecsapást.

A találkozó elején a védekezésünk még nem állt össze teljesen, de negyedóra elteltével sikerült rendeznünk a sorainkat, ezt követően pedig már működött minden. A helyzetkihasználásainkkal viszont voltak gondjaink, volt olyan lehetőségünk, amikor a kapusuk csak nagy bravúrral tudott menteni. Félóra elteltével viszont megszereztük a vezetést Csörgő Viktor révén. Majd nem sokkal a félidő vége előtt Hajnal Geri parádés fejesével megdupláztuk az előnyünket. A hazaiak végig inkább a gyors embereik révén a kontrajátékra törekedtek, volt is lehetőségük, de ezeket kihagyták.

A csapat 3 forduló után, 6 ponttal és 5-1-el vezeti a tabellát! Szombaton a Bozsikban a DVSC lesz az ellenfél.

 

Ferencvárosi TC - Bp. Honvéd-MFA  0-2 (0-2)

Népliget, FTC Sportcentrum, vezette: Csősz Balázs (Surin Som és Kányási István)

Gólszerzők: Csörgő Viktor ( 29., 0-1), Hajnal Gergely (40., 0-2)

 

Bp. Honvéd-MFA: Schritt - Nagy B., Juhász Zs., Csörgő, Tóth R. - Zvara - Irimiás (Májer P. 56'), Kóródi (Májer P. 59') - Hajnal (Tóth P. 67.), Komiszár (Szabó D. 46.), Cipf (Fogarassy 62.).

Edző: Miskei Attila

 

GÓLOK

 29'   Csörgő Viktor remek megelőző szerelés után belépett a játékba, mélységi passzát Komiszár Kristóf az átvételt követően, az üres területre érkező belső védőnk elé játszotta vissza, Viktor pedig a kimozduló kapus mellett lőtte a labdát a kapuba.  0-1.

 40'   Nagy Bence adta be jobboldalról a labdát, Hajnal Gergely robbant be és remek fejessel küldte a labdát a hálóba.  0-2.

 

Miskei Attila: - Harcos mérkőzést játszottunk. Azt tudtuk, hogy a Ferencvárosnak mik az erősségei, erre próbáltunk felkészülni. Hosszú labdákkal, a gyors embereikkel, egy biztos védekezésből szerettek volna rajtunk fogást találni, de erre nagyon jó választ adtunk. Amikor tudtunk, akkor az átmenetekben gyorsan lejátszottuk a dolgokat, szépen mentünk át védekezésből támadásba. A csapat a mérkőzés elején védekezésben még hosszú volt, de utána rendeztük a sorokat és nagyon magabiztosan nyertünk. A mérkőzés folyamán további lehetőségeink is voltak, amiken tovább kell dolgozni, mert ha ezeket berúgjuk még biztosabb lett volna a győzelmünk. Aminek nagyon örülök, hogy kapott gól nélkül játszottuk le ezt a mai nagyon fontos mérkőzést.

- Az elmúlt héten Olaszországban, Firenzében a "Nero Rocco" tornán vettetek részt. Milyen tapasztalatokat szereztél ezen a túrán?

- A csapat folyamatosan fejlődik, egyénileg is és csapatként is. Már előtte megbeszéltük, hogy ezt a tornát további csapatépítésre használjuk és a túra után mindenkiről még teljesebb képet kaptunk. Azokat a játékosokat próbáltuk játszatni, akik itthon a bajnokságban kevesebbet szerepelnek, ők is érezzék, hogy nagyon fontos részei ennek a közösségnek. Szakmailag egyébként kevésbé volt értékelhető a torna, a csapat és a csapategység szempontjából viszont nagyon értékes volt.

 

Maros József

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 5 12
2 VIDEOTON FC 5 9
3 BUDAPEST HONVÉD-MFA 4 6
4 MTK BUDAPEST 3 6
5 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 3 6
6 ETO FC GYŐR 3 3
7 FERENCVÁROSI TC 3 3
8 DVSC-DLA 4 0
fotók
Budapest Honvéd - Debrecen (U19) Honvéd-MFA - Vecsés (NB III.) Budapest Honvéd - Debrecen (U16)
friss hírek
facebook