Tizenháromszoros korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
Mezőnyfölény, győzelem

Mezőnyfölény, győzelem

2017-08-30 19:10

Bp. Honvéd-MFA - Videoton FC 2-1

U16-os csapatunk is bemutatkozott a bajnokságban és lejátszotta első mérkőzését a Videoton FC ellen. A vendégek - az U19 és az U17-es csapat is - az előző szezon teljesítménye alapján jogot szereztek arra, hogy a kiemelt bajnokságban szerepeljenek. A csapatot Sowunmi Thomas, volt 10-szeres válogatott csatár irányította.

Nagy melegben és élénk érdeklődés mellett lépett pályára a két csapat. Jól is kezdtük a találkozót, a 2. percben Molnár Rajmund lőtt fölé, jó helyzetben. A fehérmezesek Kovács Roland révén veszélyeztettek a 10. percben, amikor a bal kapufa mellé lőtte a labdát. Változatos volt a találkozót. A 12. percben Kovács Dominik belőtt büntetője meghozta a várva várt vezetést. Jó iramban játszottak a csapatok, kifejezetten élvezhető focit láthattak a nézők. A 30. perben kissé váratlanul egy baloldali védelmi megingást kihasználva egyenlített a Vidi. Szerencsére nem sokáig volt döntetlen a mérkőzés. A 34. percben szögletrúgás után, László Dávid szerzett ismét vezetést. Az 50. percben tovább növelhettük volna a góljaink számát, Sikorszki Bence remek indításával, Molnár Rajmund iramodott meg, a kapus mellett is elvitte a labdát, sajnos kisodródott, így lövése elkerülte a kaput. 

 A mérkőzés hátra lévő részében küszködtek a csapatok, de gól már nem esett, így egy küzdelmes, jó meccsen, sikerült itthon tartani a  pontokat. Gratulálunk fiúk, szép bemutatkozás volt!

 

Bp. Honvéd-MFA - Videoton FC  2-1 (1-0)

Bozsik Stadion, műfüves pálya, vezette: Soós István (Kovács Attila és Kakuk Szabolcs)

Gólszerzők: Kovács Dominik (12., 1-0),  Hajdinger R. Zoltán  (30., 1-1),  László Dávid (34., 2-1)

 

Bp. Honvéd-MFA: Dúzs - Buna, Horváth M., Földesi, Sikorszki - Bónus - Kovács Dominik,  Katona (Fazekas 46.), Major -  Molnár R. (Bocskay 72.), László D. (Kocsis D. 80.)

Edző: Farkas Tibor.

 

GÓLOK

12'  László Dávidot buktatták a vendég védők a 16-oson belül, 11-es! A megítélt büntetőt Kovács Dominik magabiztosan lőtte a jobb alsó sarokba.  1-0

30'  Kovács Roland húzott el a jobb oldalon, az alapvonalról középre passzolt labdát  Hajdinger R. Zoltán, 3 méterről belsőzte a kapuba.  1-1

34'  Jobboldali szöglet után, a hosszú oldalról Molnár Rajmund visszafejelt középre, László Dávid 3 méterről estében, a kapu közepébe fejelte a labdát.  2-1

 

Farkas Tibor: - Számunkra is elkezdődött a bajnokság, mindig ilyenkor azt szokták nyilatkozni, hogy "idény elejei forma", hát akkor még talán súrolom a látottakat, de való igaz, hogy nagyon fontos volt, hogy győzelemmel kezdjük meg a  bajnokságot, hogy ebből tudjunk építkezni.

- Bár valóban az első meccs volt, ilyenkor óhatatlanul is előjönnek a hibák, de ma azt a pozitívumot érdemes kihangsúlyozni, hogy voltak helyzetek, gólok, magalkuvás nélkül ment előre a csapat, ilyenkor pedig óhatatlanul is be-be csúszhatnak hibák.

- Igen, ezt nem lehet elvenni a csapattól és ezt ki is hangsúlyoztam nekik a mérkőzés után, hogy az akarat hozta meg ezt a sikert és nem a jó játék.

- Miután új csapatot, a tavalyi U15-öt vetted át, velük lassan az ismerkedés időszaka lezárul. Hogy érzed, kezd összecsiszolódni a csapat?

- Az a fontos, hogy az alapelveket, a stílusomat megszokják.Úgy gondolom, hogy ezekkel most már tisztában van a csapat és ennek megfelelően is akar játszani.

 

Maros József

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 PUSKÁS AKADÉMIA FC 13 27
2 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 13 25
3 BUDAPEST HONVÉD-MFA 11 24
4 MTK BUDAPEST 12 21
5 VIDEOTON FC 13 19
6 FERENCVÁROSI TC 11 13
7 DVSC-DLA 11 4
8 ETO FC GYŐR 12 4
fotók
Honvéd-MFA - Mórahalom VSE (NB III.) Budapest Honvéd - Puskás Akadémia FC (U19) Budapest Honvéd - Puskás Akadémia FC (U16)
friss hírek
facebook