Tizenkétszeres korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
Győzelem a PAFC ellen

Győzelem a PAFC ellen

2017-05-07 20:53

Bp. Honvéd-MFA - PAFC 2-1

Rangadóra került sor szerdán a Bozsikban. A bajnoki tabellát 43 ponttal vezető Puskás Akadémia látogatott hozzánk, mi pedig 36 ponttal a második helyet foglaltuk el. Soltész István kisebb sérülés miatt csak a kispadon foglalt helyet, Szendrei Norbert viszont a kezdő csapatban kapott helyet. Az ellenfélnél is találtunk olyan labdarúgót - a kapus Ásványi Balázs és Timári Normann - akik, Szendrei Norbi mellett harcolták ki az EB részvételt.

Jó iramban indult a meccs, a 12. percben Pisont, a 16. percben Kecskeméti Laci előtt nyílt lehetőség, de mindketten - Patrik fölé, Kecskeméti a kapusba lőtte a labdát - hibáztak. A 34. perc nagy vendég helyzetet hozott: Daróczi Zoltán ívelt a kapu elé, a hosszú oldalon érkező Góra Márk érkezett és nagy helyzetben két méterről próbálta bevenni kapunkat, de Karcagi Csabi, nagy bravúrral mentett. A felcsútiak az enyhe szelet kihasználva, hosszú labdákkal operáltak, nem sok sikerrel. A 43. percben Daróczi baloldali szabadrúgása a külső oldalhálóba vágódott. A csattanó a félidő hosszabbításában jött, Szendrei emelt középre, a labda Pisont Patrik elé került, Patrik pedig egy pattanás után a kapuba lőtte. 

A második 45 perc kiegyenlítettebb játékot hozott, de az 55. percben meghűlt az ereinkben a vér. Temesvári vesztett labdát a felezővonalnál, Góra Márk indulhatott meg, Ati pedig még a 16-os vonala előtt, sárga lapot érően megállította a csatárt. 20 perccel a szünet után megszereztük a megnyugtató második gólunkat. A hosszabbítás 2. percében még a vendégek cserejátékosa Magyar Zsolt próbálkozott, de Karcagi védett. A 94. percben a jobboldali védelmünk kihagyását kihasználva, Major Gergő nem csak a saját kapujába, hanem  a miénkbe is betalált, szorossá téve a végeredményt. Kezdésre már nem is volt idő.

Ezzel a győzelemmel, 4 pontra csökkent a két csapat közti különbség. Szombaton újabb rangadó, ezúttal Agárdon, az MTK Budapest ellen.

 

Bp. Honvéd-MFA - Puskás Akadémia   2-1 (1-0)

Bozsik Stadion, műfüves pálya

Vezette: György István  (Jurák Ferenc és Szeibert Philip)

Gólszerzők: Pisont Patrik (45+1' 1-0), Major Gergő (65' 2-0 öngól),  Major Gergő (94' 2-1)

 

Bp. Honvéd-MFA: Karcagi - Simó (Sebestyén 85'),  Barta,  Temesvári,  Szeles  -  Darabont (Kecskeméti P. 70')  - Király O., Szendrei  -  Pisont (Horváth R. 70'),  Kecskeméti L. (Csaba D. 85'),  Soltész D. (Kalmár 80').

Edző: Farkas Tibor

 

Gólok

 

45+1'  Szendrei Norbi a jobboldalról emelt középre, a labda Pisont Patrik elé került, csatárunk 10 méterről kapura lőtt labdája az egyik védőt is súrolva a kapu jobboldalába pattant.  1-0

65'  Soltész Dominik remekül húzott el a jobboldalon, lefutotta őrzőjét, az alapvonal közeléből laposan középre lőtte a labdát, amely a menteni igyekvő Major Gergő lábáról a bal alsó sarokba vánszorgott. Öngól!  2-0

94'  A baloldalról középre passzolt labdát, Major Gergő 17 méterre a kaputól átvette, igazított rajta egyet és a bal alsó sarokba lőtte a vendégek szépítő találatát.  2-1

 

Farkas Tibor: - Természetesen rangadó volt a javából. hiszen az első helyezett látogatott hozzánk és mi pedig a második helyen állunk és ez egy picit talán rá is nyomta a bélyegét a mérkőzésre. Ma kevesebb játékot láthattunk, viszont annál nagyobb küzdelmet, annál nagyobb taktikai csatát, amiből szerencsére mi jöttünk ki jobban.

- Különösen az első félidőben ennek ellenére voltak helyzeteink, a vendégcsapat ebben az időszakban nem nagyon jutott el a kapunkig és jobbára hosszú indításokkal, ellentámadásokkal próbált akciókat vezetni. Érezted ekkor, hogy ez a győzelem meglehet?

- Igazából azért olyan nagyon komoly helyzet kevés adódott előttünk az első játékrészben, én úgy fogalmaznék, hogy valóban voltak lehetőségeink, én éreztem a csapatban az elszántságot, éreztem a csapatban az erőt is, a győzni akarást. Bíztam benne természetesen, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, és ne feledkezzünk meg, a félidő utolsó pillanataiban szerzett gólunk azért sokat segített nekünk ebben.

- Jön az U17-es Európa-bajnokság, ezért is hozták előre ezt a mérkőzést a 24. fordulóból, melyet a vendégek kértek. Megbántad, hogy belementél ebbe vagy most már így utólag azt mondod  talán jó is lejátszottuk ezt a találkozót?

- Nem jó, abszolút nem jó hogy lejátszottuk, függetlenül az eredménytől. Hiszen itt az összes többi csapat élvezi ennek a lehetőségét, a 8 csapatból egyedül mi lettünk belekényszerítve egy szombat-szerda-szombat ritmusba. Hol vannak akkor itt  az egyenlő feltételek? Ezt nem értem, megmondom őszintén! 

- Szombaton pedig újabb nagy meccs vár a fiúkra majd Agárdon.

- Pontosan ez a bajom. Egyedül most mi játszunk ebben a ritmusban, szombaton vár ránk idegenben egy pihent MTK, mi pedig két nehéz rangadóból megyünk a találkozóra, úgy hogy nagyon nehéz dolgunk lesz.

 

 

Maros József

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 Budapest Honvéd-MFA 26 44
2 FTC 25 44
3 DVSC-DLA 25 36
4 Vasas Kubala Akadémia 26 35
5 Puskás Akadémia FC 25 34
6 Illés Akadémia-Haladás 25 33
7 MTK Budapest 25 33
8 ETO FC Győr 25 21
fotók
Hévíz SK - Honvéd-MFA (NB III.) Budapest Honvéd - MTK Budapest (U19) Honvéd-MFA - Kaposvári Rákóczi (NB III.)
friss hírek
facebook