Tizenháromszoros korosztályos magyar bajnok, Alapítva: 2007

magyar futball akadémia

aktuális hír
Fordítottak a vendégek

Fordítottak a vendégek

2015-05-19 17:13

Bp. Honvéd-MFA - Illés Akadémia 1-2

Csapatunk még harcban áll a dobogó harmadik fokáért és ebben igen fontos szerepet játszott az Illés Akadémia elleni összecsapás. Jó esélyekkel indultunk, hiszen együttesünk a tabella 3. helyén állt, míg a vendégek egy győzelemmel a felsőház utolsó, 8. helyét foglalták el. Sok gondja volt Szabó György edzőnek, elsősorban a támadó szekcióban, amit nagyon jól mutat, hogy a két előretolt csatárunk két, alapesetben védőt játszó - Fehér Imi és Sallay Boti - volt. 

Ideális futballidőben kezdődött a találkozó. Kapkodó volt a játék, azt hittük, hogy majd elmúlik, de ez volt a jellemző az egész mérkőzésre. Szerencsére nem sokkal a félidő előtt Varga Márkó megszerezte a vezetést, ekkor azt gondoltuk, hogy ettől pozitívabbá változik a játékunk, de továbbra is kapkodtunk és ez a helyzetekben illetve azok kihasználásában is meglátszott.

A második félidőben aktívabbá váltak a csapatok, de továbbra is a pontatlanság és a kapkodás volt a jellemző. A 62. percben növelhettük volna az előnyünket, de Filip Morár lövése a kapufáról jött vissza a mezőnybe. Néhány percre rá, egy védelmi hiba miatt Marsa Máté egyenlített. Később cserejátékosunk, Ervin Budris előtt nyílt lehetőség a gólszerzésre, de kimaradt és jött a vendég gól. Sajnos a játékvezető nem fújta le a Morár ellen elkövetett szabálytalanságot és ebből a támadásból szerezték meg azt a gólt kb. 40 méterről, amellyel eldőlt a mérkőzés.

Ennek ellenére bizakodunk, hogy meglesz a dobogó.

 

U-18

Bp. Honvéd-MFA - Illés Akadémia 1-2  (1-0)

Bozsik Stadion, műfüves pálya, Vezette: Barta Norbert  (Bán Imre és Lászlai Norbert)

Gólszerzők: Varga M. (39')  illetve  Marsai M. (65'),  Szőke D. (87').

 

Bp.Honvéd-MFA: Ivicevic - Szűcs K.  Máté Zs. Fék. Varga M. - Morár,  Rózsahegyi (Popa 77'), Hegedűs Á., Fehér B. (Budris 77') - Fehér I. Sallay B.(Makrai 84').                  

Edző: Szabó György

 

Gólok

39'   Sallay Botond félmagasan emelte vissza a labdát az baloldalon az alapvonal közeléből, az ötösre berobbanó Varga Márkó combbal átvette és mielőtt a  kapus elérte volna, a kapu baloldalába pöckölte.  1-0

65'   Szabadrúgáshoz jutottak a zöldek, Szalai Dániel végezete el és a kapu elé ívelt labdát Marsai Máté 6 méterről fejelte Ivicevic Márk hálójába. 1-1

87'   Filip Morárral szemben szabálytalankodtak a vendég védők a felezővonalnál, a játékvezető nem fújt, tovább engedte az akciót, Szalai Dániel elé került a labda, aki felismerve a helyzetet, alig átlépve a felezővonalat, kapu felé emelte a labdát, amely végül a kétségbe esetten hátráló Ivicevic felett a kapuba hullott. 1-2.

 

Szabó György: - Jó játékkészségű, nagyon agresszív csapattal játszottunk, a lehetőségeink megvoltak, a mérkőzés a kezünkben volt. A hibapont sajnos jelentkezett a csapat játékában, amit ellenfél jól kihasznált. 

- A felsőházban nincs lefutott, izgalommentes mérkőzés, jól bizonyítja ezt a Hali győzelme, merthogy hogy a mérkőzés előtt mi a 3. helyen, míg a szombathelyiek az utolsó, 8. helyen álltak. 

- Ki-ki meccseket játszunk, gyakorlatilag a Felcsút és az MTK kivételével bármelyik csapat képes lehet idegenben is meglepetést, pontot vagy pontokat szerezni, ez mindenképpen a versenyszervezésnek a pozitív oldala, mely segíti a fejlődést. Nekünk megvannak azok a problémáink, hogy elfogytunk, több poszton is komoly problémáink vannak, csapaton belül ezt csak ilyen szinten tudjuk megoldani, ez erre elég.

 

Maros József

támogatók, partnerek
Macron
OTP Bank
Endo Service
Egressy Iskola

betöltés...
betöltés...

tabella
# Csapat J P
1 BUDAPEST HONVÉD-MFA 8 18
2 ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 8 18
3 PUSKÁS AKADÉMIA FC 9 17
4 VIDEOTON FC 9 15
5 MTK BUDAPEST 8 14
6 FERENCVÁROSI TC 7 8
7 ETO FC GYŐR 8 3
8 DVSC-DLA 7 0
fotók
Budapest Honvéd - Sutjeska Niksic (U19) Budapest Honvéd - Videoton FC (U19) Honvéd-MFA - Iváncsa (NB III.)
friss hírek
facebook